Külső Keleti Körút

Véleményeket gyűjtünk a Külső Keleti Körútról.
Az ön véleményét is várjuk: részletek

A Külső Keleti Körútról

Utolsó hozzászólások

Az erdőket meg kell óvni

2008.04.02. 00:46 harzol2

Harkányi Zoltánnak hívnak és bár jelenleg már nem vagyok XVIII. kerületi lakos, ám ezer szállal kötődök a kerülethez és heti rendszerességgel megfordulok "itthon". A Külső Keleti Körút megépülését ellenzem, méghozzá nem azért, mert lakókörnyezetem zavarná az új út. Célom a Halmi erdő és a Keresztúri erdő megmentése. Úgy gondolom, hogy az út felaprózná és tönkretenné gyerekkorom "Kiserdőjét" ahová szülőkkel, iskolával, barátaimmal jártam. Sétáltam, bicikliztem, szánkóztam, futottam, sőt még síeltem is ott. Szeretnék a jövőben is az erdőben kocogni anélkül, hogy autók zaját halljam és zöld jelzésre várjak ahhoz, hogy az erdő másik felét elérjem. Tájfutóként különösen fáj, hogy ilyen könnyen feláldozzák az erdőket.
Nem szeretném továbbá, hogy a XVIII. kerületet kettévágja egy gyorsforgalmi út, mely véleményem szerint a helyi lakosok közlekedési gondjait sem enyhítené.
Az önkormányzat hozzáállását felháborítónak tartom és tájékoztatását rettentő egyoldalúnak vélem. Nem tetszik továbbá, hogy a pártok politikai kérdést csinálnak a KKK témájából.
Sokan úgy látják, aki az erdő védelmére kel, az zöld aktivista, aki pár fűszál, vagy bogár miatt aggódik. Ez nagyon nincs így, hisz ez az erdő a legtöbb kerületi lakosnak fontos, méghozzá azért, mert szeretné ha továbbra is élvezhetné a Budapesten oly ritkán élvezhető természetes környezetet.
 
Egy hosszabb hozzászólásom másolom ide, melyet több fórumra is elküldtem már:

Itt lakik Budapesten 2 millió ember egymás nyakán. Budán még csak-csak megoldható, hogy az ember "éljen is" és szabadidejében a természetben tartózkodjon, de a pesti oldalon ez már nehézkes.
 
Dél-Pesten mindössze 2 nagyobb zöldterület van, elvileg mindkettő parkerdő. Az egyik a Halmi-erdő, a másik a Keresztúri-erdő, mely a repülőtér és a Kerepesi temető között terül el. A Külső Keleti Körút ezt a két zöldterületet szelné keresztül, méghozzá mindkettőt a közepén. Nem a széléből csípne le, hanem pont a közepén kettévágva elszigetelné a részeit. Se gyalog, se biciklivel nem lehetne egy nyugodt délutánt eltölteni ezekben az erdőkben, mert az amúgy sem óriási erdőkben az ember pár száz méter után egy áthatolhatatlan útba botlana és ezen aligha segítene egy jelzőlámpa, vagy felüljáró.
Az erdő szélén utcák vannak, házakkal és autóforgalommal. Mikor beljebb ér az ember, most még talál egy kis nyugalmat. Ha ez az út megépülne akkor hasonló helyzetben aligha halkulnának el az erdő széli zajok. Beljebb érve máris az orrunk előtt lenne a Külső Keleti Körút és annak dübörgő forgalma. Kamionokkal, szmoggal és hangzavarral...
 
A most tervezett út biztos javítana valamit a közlekedésen, de vajon az-e életünk célja, hogy közlekedjünk? Nyilván nem.
Ellenben aki kertvárosba költözik az valószínűleg szeretne valamit élvezni is a kertvárosi jellegből. Ha az lenne a legfőbb célja, hogy 3 perc alatt bent legyen a munkahelyén akkor alighanem nem itt lakna.
Az úthálózat fejlesztésének millió módja van, ám egybefüggő, nagyobb területű városi parkerdő kialakítására még nem volt példa sehol a világon. Ha ezeket az erdőket kettévágják, akkor a pesti zöldterületek végérvényesen kárt szenvednek és soha többé nem lesz a városnak ezen a részén egy nyugodt zöld folt, ahová el lehet menekülni a város zaja elől.
 
Az út erdőket kettészelő nyomvonala melletti döntésben mint mindig, most is a pénz volt a legfőbb szempont. Fákat kivágni olcsó, nem csökken az út melletti telkek ára és a lakosság is jobban védi a saját házát, mint a közös erdőt.
Hosszú távon azonban úgy gondolom ez a legrosszabb és egyben legdrágább lehetőség. Azt amit most az erdők kettévágásával elveszíthetünk nem lehet pótolni.

69 komment

Címkék: erdő ellene

A bejegyzés trackback címe:

https://kkk.blog.hu/api/trackback/id/tr18407460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

leftwing 2008.04.03. 10:22:20

Az út tervezett vonala nem érintené az erdőt. Ott vezetne keresztül az erdőn, ahol jelenleg a vasúti sínek futnak, tehát egyébként sincs fás terület. Ráadásul a föld alatti, fedett vezetésű nyomvonal lehetővé tenné a jelenlegi rendezetlen, csúnya vasúti terület parkosítását. Az erdő tehát csak rövid távon, az építkezés ideje alatt látná némi kárát az útnak. Szerintem, ha az erdő miatti aggódás az ellenvéleményed oka, akkor emiatt nem kell ellenezned. Másrészt, nagy tételben vagyok hajlandó fogadni, hogy az az út nem a mi életünkben kezd el épülni. Még akkor sem, ha most születik róla döntés.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2008.04.03. 10:27:47

A vasúti sin még a mellette lévő úttal együtt sincs 10 méternél több. A tervezett út szélessége, pedig bevallottam 40 méter, ami a csomópontok közelében tovább szélesedne.
Terveznek továbbá le és felhajtó utakat, amelyek szintén az erdő területéből csípnének le.
A legnagyobb gond mégsem ez. Ketté lenne vágva az erdő, nem lehetne elbiciklizni az egyik végétől a másikig. Az út zaja pedig a most csendes részeken is hallható lenne.
Lenne két majdnem fél erdőnk a mostani egész helyett.

A Keresztúri erdő esetében ráadásul simán az erdőn át vinnék az utat. Ott nincs semmiféle vasúti sín.

leftwing 2008.04.03. 10:32:53

Nem mindegy, hogy a föld alatt milyen széles az út?

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2008.04.03. 10:35:23

Valamit rosszul tudsz. Az erdő alatt sehol sem menne föld alatt az út.
Az egyetlen mélyvezetésű szakasz ami szóba került (de még lehet azt is a felszínen építik) az a kertvárosi rész alatt vezetne.

leftwing 2008.04.03. 10:56:33

Upppsz! Igazad van. Erre nem figyeltem. Mindazonáltal a jelenlegi vasúti pálya, a törvények szerint a vágányok középvonalától számított 6-6 méter távolságig a MÁV kezelésébe tartozik, ergo nagy valószínűséggel a jelenlegi vasúti sín és környéke, minimum 12 méter széles (legalábbis addig tuti, hogy "erdőtlen"). Le kellene mérni. Ki kellene számolni, vajon ténylegesen mekkora erdőterületet érintene az új út, ha egyáltalán érintene.

harzol2 · http://forum.tozsde.hu/ 2008.04.03. 11:07:56

Elvben igazad van, ám itt egy évek óta nem használt vasútvonalról van szó.
Néhol elég rendesen benőtte már a természet. A két sín között is vannak 1-2 méter magas hajtások. Szerintem a 12 méter sincs már meg régóta a "rendes fákat" tekintve, de nem is ez a lényeg.

A fő gond nem a 20-30 méter széles erdősáv kivágása lenne.

kétfülű 2008.04.03. 15:54:23

Látod Zolika, ebben is nagyon tájékozatlan vagy. A XVIII. kerületi önkormányzat visszautasította a felszini megépítést, tehát az egyáltalán nem lehetséges a felszíni megépítés.
Tényleg nem értem miért nyitsz blogot olyan témában amiről csak nagyon felszines ismereteid vannak?
Persze a hangulatkeltéshez nem kell tárgyismeret.

K. Péterné 2008.04.03. 16:13:20

Meg kellene fontolni a fórum moderálását, mert ilyen kétfülű féle barmok bunkóskodását nem kellene hirdetni.
Töröljék! Én azt tenném.

Minek akart a felszíni, vagy földalatti vezetésről népszavazást tartani a 18.kerület, ha ez egy eldöntött kérdés volt?

Nem dőlt el. Azt támogatja az önkormányzat, hogy a föld alatt vigyen, de ettől ez még sajnos nem biztos. A kerület javaslatot tesz a fővárosnak... azok vagy elfogadják vagy nem.
Most még az se dőlt el mi lesz a javaslat.

Bunkó kétfülükém meg fogja be a pofáját! Hülyeségeket itt ő ír.

Felszínen nem akarok utat, föld alatt talán.
Hozzászólásom kétfülüével együtt lehet törölni.

kétfülű 2008.04.03. 16:28:26

K.-né

Te is valószínűleg azok közül való vagy akik artikulátlanul üvöltözni kezdtek a lakóssági fórumon, amikor valaki nem az útellenesek pártján fejtette ki véleményét. Látom ezt a stílust nem tudjátok sehol kivetkőzni, a gátlástalan letámadást a más nézeteket vallók ellen.

K. Péterné 2008.04.03. 20:31:43

Fiacskám!

Nem tudom mi visz rá erre a viselkedésre. Nézzél inkább magadba.
Ahogy nézem itt egyedül te nem viseled el mások véleményét.

Azthiszed ezzel meggyőzől bárkit is? Szerintem épp ellenkezőleg.

kétfülű 2008.04.04. 08:13:29

K-né!

"...ilyen kétfülű féle barmok bunkóskodását...kétfülükém meg fogja be a pofáját! Hülyeségeket itt ő ír..."

Érdekes egy érvrendszer! Sőt tapasztaltuk a lakóssági fórumon személyesen, az útellenzők minősíthetetlen ordítozását, viselekdését.

Bár K-né engem fiacskájának szólít a második szösszenetében, de én nem feltételezem, hogy az ebből feltételezhető hajlott kora miatti ideggyengeség okán képtelen az önkontrolra.

PriceJ 2008.04.04. 15:18:43

Helló!

1. mélyvezetés csak kicsiny szakaszon lenne, de a jelenleg elérhető tervek még félig zárt vezetésről szólnak.
2. Az erdőben mindenütt felszínen menne az út.
3. Annak szélesség kb 40 méter.

"Látod Zolika, ebben is nagyon tájékozatlan vagy. A XVIII. kerületi önkormányzat visszautasította a felszini megépítést, tehát az egyáltalán nem lehetséges a felszíni megépítés."

Tévedés, hogy egyáltalán nem lehetséges. Az önkormányzat ugyan elvetette ezt a javaslatot, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehetséges. Tény, hogy ennek a változatnak nincs támogatottsága (az útnak sincs ugyan), de ennek ellenére a KKK "hivatalos" oldalán még mindig ez a terv szerepel. Egy fontos dolog még: az út felszínen halad, a mélyvezetés mindössze egy rövid szakaszt érint.

anyada 2008.04.04. 20:41:06

" kétfülű 2008.04.03. 15:54:23
Látod Zolika, ebben is nagyon tájékozatlan vagy. A XVIII. kerületi önkormányzat visszautasította a felszini megépítést, tehát az egyáltalán nem lehetséges a felszíni megépítés."

Látod, öcsisajt, ez itt a lényeg! Hogy jól összezavarjunk mindenkit!
Ha Me$ter Lászlóék visszautasították a felszíni megépítést, akkor miért arról akart szólni a FELÜLRŐL INDÍTOTT NÉPSZAVAZÁS (Nagy betűkkel írtam, hogy lássad, ugyanis népszavazást a NÉP szokott kezdeményezni, nem a hatalom), hogy felszínen vagy felszín alatt legyen megépítve a KKK ?

boksi 2008.04.04. 21:05:38

Helló Mindenki!

Kicsit későn kapcsolódom be, de talán nem túl későn. Az a nagy baj, hogy sajnos az Önkormányzat vezetése valamilyen okból - jó lenne tudni vajon miért - kifejezetten egymásnak akarta ugratni a kerület lakóit. Miért merem ezt állítani, azért, mert a kampány teljes ideje alatt azt hangoztatták, hogy ők már 10 éve csak a mélyvezetésű (időnként alagutasnak nevezett) változatot tudták elképzelni. Ennek ellenére elkezdtek kampányolni a süllyesztett, de nyitott változat kisajátítási, területfoglalási változatával.
Amennyiben valóban a mélyvezetést akarná támogatni, akkor már 2007. végén, amikor a Főváros megküldte a nyitott változatot, semmi mást nem kellett volna tenniük, mint visszaküldeni "mi ezt a változatot már 10 évvel ezelőtt is elutasítottuk" megjegyzéssel.
Nem ez történt. Inkább a tiltakozó lakók bosszantására népszavazásnak nevezett színjátékot próbáltak eljátszani, aminek a végén beleszólás nélkül szállt volna vissza rájuk a döntés lehetőséfe! Miért színjáték, ugyan tessék végiggondolni lehetett volna-e eredményes a szavazás bármelyik oldal szempontjából? Hogyan jöhetett volna össze az 50%+1 szavazat? Nem 25%, mert az csak az országos esetén elegendő, ez helyi lett volna!

kétfülű 2008.04.04. 21:10:38

Természetesen a népszavazási kezdeményezés nem arról szólt amit Te írsz. Akármennyire is nagy betűkkel írod le a hazugságot, attól az még nem válik igazzá.
A népszavazás értelmi kérdése az volt, hogy megépüljön az út vagy ne. Persze aki nem akarja az nem érteni a magyart.
Amúgy nem Mester László egyszemélyben, hanem a képviselő testület -politikai hovatartozástól függetlenül- egyhangúan állt ki az út megépítése mellett, az ismert felszin alatti részt is tartalmazó közismert terv alapján.
"...ugyanis népszavazást a NÉP szokott kezdeményezni..."
Akkor az eddigi összes népszavazást amit köztudottan a Fidesz szervezett miért nem illetted ezzel az elménységgel? Azon túlmenően, hogy bárki érted bárki kezdeményezhet népszavazást
A stílusodon még neked is van csiszolni valód, attól nem látszol okosnak, ha őcsisajtnak nevezel, csak nagyképűnek.
Azt mindenki tudja, hogy az útellenzők azért akadályozták meg a népszavazást, mert nagyot buktak volna.

kétfülű 2008.04.04. 21:42:03

Nos Kedves anyada, itt van a népszavazás hivatalos kérdése, csakhogy lásd mennyire lódítasz:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a Budapest, XVIII. kerület kertvároson átmenő forgalom csökkentése érdekében a fővárosi terveknek megfelelő nyomvonalon megépüljön a Külső Keleti Körút, oly módon, hogy a Flór Ferenc utca – Nefelejcs utca közötti szakasz mélyvezetésű, zárt, fedett kialakítással készüljön el?”
Egyszóva aki nem akarja az utat az NEM-el szavaz és nincs út, ha többségbe kerülnek.

Most a népszavazás megfúrása után kialakult helyzetben mi van?

A bírósági végzés nem a Külső Keleti körút megépülését törölte el, az továbbra is fővárosi projekt, hanem csak azt, hogy nem lett helyi népszavazás a KKK megépítésének módjáról március 30-án, így szabad az út az útépítés elött.

boksi 2008.04.04. 21:45:39

Kedves "kétfülü"

Az a gyanúm, hogy pontosan az olyan gyermekien naív lakosoknak találták ki az egész kampányt, mint Te vagy. Én is így voltam sokáig, de néhány engem is érintő húzás hatására kinyílt a szemem.
Semmi összeesküvés elmélet, de Mester úr mit hangsúlyozott? Pontosan azt, hogy a kérdés megválaszolása a "legyen" vagy "ne legyen" között dönt, sőt hangsúlyozta, hogy aki nemmel szavaz az elutasítja a KKK építését! Csodás! Kérlek nézd meg az Önkormányzat által létrehozott "www.keruletkorut.hu" honlapot, ahol az alpolgármester fényképe mellett megtalálod a hivatalos állásfoglalást arról, hogy miről is nem lett népszavazás.
A lényeget idézem: "... nem lesz helyi népszavazás a KKK megépítésének módjáról március 30-án."
Szerinted ez az amit Mester úr állított? Milyen kellemes meglepetés lett volna, amikor netalán több lett volna a nem, mire is bejelentik, hogy a lakosság kérésének megfelelően nyitottan épül az út.
Ennek tükrében azért megkérdezem, melyik a jobb, - persze nem mentem fel a stílust - egy hangoskodó, veled szemben álló vagy esetleg egy mézes mázos, csendes mesteri hátbaszúrás?

kétfülű 2008.04.04. 22:08:56

Nekem nem kell kitalálni semmilyen kampányt, én több tízezer sorstársammal együtt csak elszenvedője vagyok a mostani egyetlen keresztirányú forgalom lehetőségnek. Igen nap mint nap elszenvedem a 1-1 sávon lépésben araszoló vagy álló hatalmas forgalomnak bűzét és zaját.
Ezen még az sem változtat, hogy Te és útellenes társaid szándékosan félremagyarázzátok a tényeket. Hisz Te is és mindenki tudja, a XVIII. kerületi képviselő testület egyhangúlag elutasította a felszíni megépítést, tehát semmiképpen nem épülhetne másként mint ahogy a kérdésben fel van téve. Akkor meg miről beszélsz?
A "gyerekességről" meg azt hiszem lenne mit beszélni, hamar belesülnél.

kétfülű 2008.04.04. 22:16:23

Amúgy azt javaslom az útellenzőknek, ha olyan biztosak a dolgukban kezdeményezzenek népszavazást, legyen KKK vagyis elkerülő út, vagy ne. Mi útpártolók újfent nyugodtan állunk elébe.

boksi 2008.04.04. 22:44:49

Kedves kétfülú!

Úgylátom, Te vagy az akit a tények sem tudnak meggyőzni!
Elutasította, de kampányol a nyitott változattal.
Azt állítja, hogy az igen és nem valódi tartalommal bír, de leírja a honlapján, hogy csak a nyitott vagy fedett között választhattál volna.
A gyöngyszem pedig szintén a saját maga által kiadott kampányfüzetben van. Amikor annyira gondoskodik rólad, rólam, a babakocsis kismamákról és az egyéb erdőjáróról, hogy jelzőlámpás csomópontot tervez az erdőben.
Megértelek, nagyon kellemetlen olyan helyen lakni ahol nagy a forgalom, cserébe Te is megértheted azokat, akik nem szeretnék ugyanezt új úttal a "nyakukba kapni" és az erdőben sem szeretnének autókkal sétálni.
Újra csak azt kérdezem, ha megvolt - és az tény, hogy megvolt - az Önkormányzat elutasító határozata, hogy nyitott változatot nem támogat, akkor miért kellet kiírni a népszavazást? Ezek szerint mégis azért, hátha sikerül valahogy a nyitott változat! Azt azért ne mond, hogy hirtelen ilxen gondos lett az az Önkormányzat, amelyik ennél fontosabb kérdésekben sem kérdezte meg a kerület lakóit arról, hogy hogyan döntsön!
Abban pedig szerintem tévedsz, hogy aki ellene volt az mind az út megépülése ellen érvelt. Pontosan azt mondták, legyünk biztosak abban, hogy adott szakaszon - ilyen az erdő is - valóban zárt és fedett legyen, azt is mondták, hogy meg kell vizsgálni, valóban ez az út az egyértelmű válasz a kerület forgalmi gondjaira.

kétfülű 2008.04.04. 23:00:28

Kedves boksi

Szeretném ha a tényeknél maradnál, és mellőznéd végre lódítást.
Sehol nem volt az leírva, hogy az egész szakasz a földalatt menne.
Javasolnám továbbá, hogy újra -immár figyelmesen- elolvasd a népszavazásra bocsájtott kérdést.
Ha egy kérdésre nemmel válaszol a szavazó, az csak annak jelent igent, aki fél a népszavazás eredményétől. Tudod egy egymondatos kérdésre adott válasz, a teljes mondatra vonatkozik, a NEM győzelme esetén, semmilyen formában nem épülhetett volna út. Most, hogy megfurtátok a népszavazást (szerintem balgaság volt), már nincs miről beszélni
Ennek dacára továbbra is azt mondom, kezdeményezzetek népszavazást.
Ha mertek.

kétfülű 2008.04.04. 23:06:37

" a babakocsis kismamákról és az egyéb erdőjáróról, hogy jelzőlámpás csomópontot tervez az erdőben."

Bár megfogadtam, hogy demagóg butaságokról nem vitázok, de e gyöngyszem kapcsán megkérdezném, csak észak-dél irányban lehet sétálni egy erdőben? Másfelől meg honnan hava igyexik egy kismama keresztül az erdőn, távol minden lakott településtől, hogy csakis az erkerülő úton keresztül sikerül az erdei sétát abszolválni?
Én még soha nem láttam gyerekkocsival az erdőn keresztül galoppozó anyukákat.

boksi 2008.04.04. 23:33:10

Ne haragudj, de a dfemagóg butaságot nem én találom ki, ezt az általad oly csodált Önkormányzat írta le. Talán tőlük kérdezd meg, hogy míért ír olyan ökörséget ami visszaüt rá.
A népszavazással kapcsolatosan előtted is nyitva áll a lehetőség, sőt az Önkormányzat előtt sem zárult be a lehetőség. A bíróság csak azt mondta ki, ha azt akarja tudni, hogy legyen-e út vagy ne legyen, akkor kérdezze azt és ne cifrázza.
Még folytatható a kampány baki. Fontos az út, akkor miért nem szakember beszél a forgalomról, a megépülés módjáról stb. A nem szakértő önkormányzati képviselő pedig az egyéb felmerült kérdésekről. Talán csak nem azért, mert egy szakembernek nem illik tévedni és bizonyos kérdésekben mellébeszélni.
Ráadásul hol van az a képviselő aki a kerületi képviselősége mellett egyúttal a Városfejlesztési Bizottság vezetője is?

kétfülű 2008.04.04. 23:39:43

Az önkormányzat miért indítana újra népszavazást? Immár szabad az út a megépítés elött. Kezdeményezzétek, oszt annyi.

Nagyon kérlek, ne próbálkozz állandóan félremagyarázni nekem, hogy mit mondott és írt alá az önkormányzat. Nincs kedvem nyílvánvaló tényeket unalomig ferdítő szövegeidet állandóan cáfolni. Meg gyerekes dolognak tartom, mégha tán Te még abba a korosztályba tartozol is.

boksi 2008.04.04. 23:46:02

Bocsi!
Arra elfelejtettél válaszolni, hogy ha egyszer már döntött az Önkormányzat, hogy nyitott változatot nem támogat, akkor miért kellett a népszavazás?
Hirtelen rájött, hogy "jaj- juj évek óta döntünk a lakosság megkérdezése nélkül" - éljen a képviseleti demokrácia - most viszont itt a "népfelség" érvényesülésének ideje!

boksi 2008.04.05. 07:07:01

Nos kétfülü!
A helyzrt az, hogy inkább Te magyarázol félre olyan tényt, amit az Önkormányzat is bevallott. Ráadásul az erdővel kapcsolatosan leírt néhány mondatod azt igazolja, hogy számodra csak egy mindennél fontosabb probléma létezik közlekedjenek bárhol csak ne előtted. Más véleményét viszont fikarcnyit sem kívábod tudomásul venni. Megjegyzem, hogy én nem ellened és főleg nem az út ellen ágálok. Azzal értek egyet, hogy kellene az út, viszont az Önkormányzat nem tudott meggyőzni arról, hogy minden lakó érdekét kívánja képviselni, és hajlandó azért "harcolni" a fővárossal, hogy a zöldövezet - kertváros vonalból ne egy újabb bűzvonal legyen!
A szavazás várható eredményével kapcsolatosan annyit, hogy bármelyik fórumon mégis az ellene szóllók voltak többen, elment néhány pártoló is.
Szerintem ez a fő ok amiért Mester úr ilyen könnyen éemondott a népszavazásrók. Felmérte, hogy bár eredménytelen lenne, mégis a nemek lennének többen, mert az igen szavazókat nem tudja mozgósítani, a semlegeseket pedig mégúgyse! Márpedig egy száma miatt érvémytelen, de eredményében elutasító népszavazád után olyan helyzetbe kerülne mint a kormány. Kezdhetné azt hangoztatni, hogy akik nem mentek el azok is az ő véleményének megfelelően szavaztak volna.
Lezárásul, a gyerekes viselkedésről annyit, volt lehetőségem felnőttként megtapasztalni a '90 előtti rendszer hasonló manipulációit.

kétfülű 2008.04.05. 08:02:13

boksi

Túl sokat hazudsz, és rondán belekevered a politikát. Tehát mostantól a komolytalanok listáján vagy nálam.
Komolytalan emberekkel pedig nincs miről beszélnem.
Valószínűleg Te is a lakossági fórumokon felháborítóan minősíthetetlenül viselkedők közül vagy az egyik.

kétfülű 2008.04.05. 09:00:50

Még annyit kifelejtettem, hogy csak a buta emberek érvelése, az "önkormányzat nem minden lakó érdekét képviseli". Képviselni csak a többség érdekét lehet, nos éppen ezért akadályozta meg a szűk kisebbség a népszavazást.
Amúgy éppen a képviselők hagyták jóvá egyhangúlag, ellenszavazat és tartozkodás nem volt, -párthovatartozásra való tekintet nélkül- az út megépítését.

anyada 2008.04.05. 09:25:06

Kétfülű! Belekevered az egészbe a fideszt, aztán meg a többieket vádolod azzal, hogy miért keverik bele a politikát.
Ki a polgármester? Nem szabad leírni a nevét, mert akkor az politizálás?
Megmondom őszintén, hogy én nagyot csalódtam az önkormányzatban.
Annyi lakópark épült már itt, hogy az odaköltözők miatt teljesen bedugulni látszik az egész kerület. A "gesztenyés" lakópark meg a ruszki laktanya lakóparkjai annyi plusz autót jelentenek, hogy elviselhetetlen a forgalom meg a bűz.
Megépült az új piac is, de a 71 éves anyám inkább Kispestre megy vásárolni, mert ott minden jóval olcsóbb. Lőrincen ugyanis akkora bérleti díjat követelnek, hogy az eladók ezt kénytelenek rátelhelni a vevőkre.
Milyen vezetés ez? Hol számít itt a kerületiek csendes, nyugodt, élhető lakhely iránti igénye?

kétfülű 2008.04.05. 09:59:56

Megint Te politizálsz, én soha egyetlen pártot nem említettem, még a kedvenc pártodat sem. Nem is érdekel megmondom őszintén.

Úgylátszik csak a demagógok jönnek "harzol"-ni ellenem, akik híján vannak minden szükséges ismeretnek.
A kerület lakosainak száma az elmúlt 15-évben nem emelkedett, legfeljebb a kertvégi ideiglenes sufniból átköltöztek mondjuk a gesztenyés lakóparkba. Csak amíg tizenöt évvel ezelött volt 20-25000 autó a kerületben, addig ma nem ritka a családonkénti 3 autó sem. Tehát csak a kerületi járműpark ezalatt az időszak alatt kb a négyszeresére duzzadt. Már a gimnáziumokba is kocsival járnak a tanulók. Menj csak el a Karinthy vagy a Hunyadi gimi elé kicsöngetéskor.
Ugyanakkor az országos gépkocsi szám növekedési ütem is ugyanezt mutatja, és azok is közlekedni szeretnének, akármilyen furcsa is ez nektek.
Édesanyádnak meg azt üzenem, ne fáradjon kispestre, mert semmivel sem olcsóbb, sőt -ezt elsőkézből mint érintett mondhatom neki-, továbbá az üzletdíjak mértéke is meghaladja a lőrinci piac m2 bérleti árát.
Jobb ha tőlem tudod.

anyada 2008.04.05. 11:58:00

Járj többet a Kispesti piacra, majd meglátod, hogy ott minden olcsóbb. Édesanyám minden héten összehasonlítja az árakat. Ráadásul a régi Lőrinci Piac jó volt ott, ahol korábban volt. Más kerületeből jöttek és jönnek ide lakni a lakóparkokba az emberek. Az meg, hogy letagadod, amit pár sorral feljebb írtál, csak téged minősít, ill. azt a mentalitást, amit képviselsz.
Szerencsétlen dolog, hogy te akarod képviselni azokat, akik le akarják nyomni a torkunkon a kkk-t.
A véleményed inkább eltántorítja a bizonytalanokat. Ezt akarod? Te tutod..

Elmondanám neked, hogy az önkormányzat mindenkit hülyének néző viselkedése összekovácsolta a kerületi lakosokat.
A Havannán élők is ráébrednek arra, hogy őket is hülyének nézik. Időnként rendeznek nekik egy jó hangos zsibvásárt, aztán tesznek a fejükre.
Pedig a kkk-szemlélet példa nekik is, hogy mibe nézi őket az önkormányzat. Ők is sokkal többet elérhetnek, ha egy picikét megkapargatják a rózsaszínűnek tűnő felszínt. Az ő életük is lehetne minőségileg sokkal jobb.
Egy szó, mint száz: a kerületi vezetés rosszul bánik a javaival, lenézi az itt élőket, saját maga reklámozására rengeteget költ, a másképp gondolkodókat pedig megalázza, kigúnyolja.

boksi 2008.04.05. 15:44:34

Kétfülükém!
Rájöttem mitől vagy kétfülü, annyra el vagy telve magadtól, hogy a füleid is kettéállnak.
Talán Te vagy inkább az üvöltöző, mert itt is mindenkit csak ledorongolni tudsz, de az önkormányzati kábításon kívül egyetlen érved és gondolatod sincs. Nézd végig a topikot. Egy igazság létezik és az csak a tiéd lehet. Nyugodtan szajkózhatod a saját agymenéseidet, mert a leírt tényeket se vagy hajlandó figyelembe venni. Ezzel inkább magadról állítasz ki bizonyítványt, sem mint jogod lenne bárkire is bármit mondani.
Az önkormányzatról pedig annyit, a döntéseit valóban a többség érdekében kell meghoznia, de úgy, hogy a kissebbség se károsodjon. Én ezt próbáltam a nagy, de üres fejedbe tömni.
Mivel Te csak egy szajkó vagy, ezért valóban érdemtelen arra, hogy egy szót is pazatoljak rád a továbbiakban.

kétfülű 2008.04.05. 20:07:01

anyada és boksi

Ritka szinvonaltalan a beírásotok.

támogató 2008.04.05. 22:00:24

Kedves Zoltán!

Van fogalmad arról, hogy amikor 40 m-es útról írsz, mekora butaságot terjesztesz?! A magyar autópályák koronaszélessége 26,60 m. Összekevered az út szélességét a szabályozási szélességgel.
Egyébként nagyon tehetséges vagy, szerintem Spielbergnek kellene forgatókönyvet írnod, jól fizetné.

anyada 2008.04.05. 23:01:06

Kétfülű! Most, hogy megállapítottad a bunkóságunkat, remélem itthagyod ezt a fórumot! Teljesítsd a küldetésedet máshol!

kétfülű 2008.04.06. 07:26:31

"Most, hogy megállapítottad a bunkóságunkat..."

Ezt Te mondtad magatokról, a fröcsögés az érvek helyett a Ti stílusotok. Az önminősítésetekbe meg nem szólok bele.

anyada 2008.04.06. 07:43:17

Sajnálom, hogy nem lehet veled vitázni.

kétfülű 2008.04.06. 07:52:19

"de a 71 éves anyám inkább Kispestre megy vásárolni, mert ott minden jóval olcsóbb..."

"Járj többet a Kispesti piacra, majd meglátod, hogy ott minden olcsóbb. Édesanyám minden héten összehasonlítja az árakat."

Nagyon strapás élete lehet szegény Édesanyádnak, aki ugyan nem jár a lőrinci piacra, de az ottani árakat mégis mindíg összehasonlítja a kispesti piac áráaival.
Hiába no, tudnak ezek a régi "öregek"! (Ezzel nem Édesanyádat akarom bántani)

Megjegyzem, hogy "olyan drága a lőrinci piac", hogy például 1L tej 140Ft. A Glóriett lakótelepi Smatchban pedig 320Ft.

:))

anyada 2008.04.06. 08:00:56

Nyugodj bele, mindig elmegy a Lőrinci Piacra is. De csak a "parasztoktól" vesz - ha vesz valamit. Bent a csarnokban minden drága.
A gloriett telepi Smatch azért drága, amiért drágább az alacskai Spar is a szarvas csárdainál: gazdagabbak laknak mindkét helyen.

kétfülű 2008.04.06. 08:09:33

"Nyugodj bele, mindig elmegy a Lőrinci Piacra is. "

Nem semmi teljesítmény, amit előad szegény Édesanyád, végirohohan minden alaklommal két távoli piacot, hogy hátha az egyiken 1Ft-al olcsóbb a bab kilója. A fia meg még az életben nem járt egyik piacon sem, csak otthon veri a billentyűzetet és osztja az észt.

"De csak a "parasztoktól" vesz - ha vesz valamit. Bent a csarnokban minden drága."

Ha egyszer már megvásárolta a "parasztoktól" amit akart, akkor miért nem megy haza szegény a cekkereivel, miért kujtorog még át mindíg kispestre, - kezében a teli szatyrokkal- az árstatisztikai felmérést elvégezni?

Legalább vinnéd el őt a kocsiddal.

anyada 2008.04.06. 08:34:37

Azért, mert a "parasztok" nem árulnak mindent. Vágod? Látszik, hogy nem jársz vásárolni...
Aztért nem viszem el a kocsimmal, mert - ellentétben azzal a hülyeségeddel, amit itt hirdetsz, hogy "a legtöbb családnak 3 autója is van" - nekem egy sincs. Vágod? De még a szomszédaimnak sincs. Ugye, milyen érdekes? Mégis megvagyunk.
Amúgy az Auchan most hírdeti 99.-ért a kilós kenyeret. Ha már annyira reklámozod a Lőrinci Piacot...

Más: vissza a furfangos népszavazáshoz. Olvasd már el ezt a cikket! De a lényegét kimásolom ide:

"Megkerestük a Fővárosi Önkormányzatot is, ám Hagyó Miklós főpolgármester-helyettessel nem sikerült beszélni, a jövő hétre ígérték reagálását. Két témában azonban a Főpolgármester-helyettesi Iroda továbbította válaszaikat. Legnagyobb meglepetésünkre azt írták, hogy "a Külső Keleti Körút nyomvonalának tervei környezetvédelmi szempontból ezen a szakaszon KEZDETTŐL FOGVA TÉRSZÍN ALATTI VONALVEZETÉST JAVASOLNAK. Alapvetően két változat került kidolgozásra: kéregalagút kialakítása, illetve fúrt mélyvezetésű alagút. Terepszinten vezetett változat eddig nem került megtervezésre."

Ejnye már! Mester László a Robin Hood? Ő csakazértis megépíti nekünk a kkk-t, ha mi a felszín felett akarnánk?

www.hirszerzo.hu/cikkr.elkepeszto_civilek_torpedoztak_meg_a_helyi_nepszavazast.60727.html

kétfülű 2008.04.06. 08:54:36

Te most vered ezerrel a nyitott ajtókat, vagy nem tudsz olvasni?
A XVIII. kerület sem támogatta soha a felszíni megépítést, dr.Mester Lászlóval az élen.
Mostmár csak azt kéne tudnod, hogy mi ellen vagy mellet "harzolsz"? Kezdem azt hinni, hogy a piaci árstatisztikákba annyira belebonyolódtál, hogy azt se tudod mi történik körülötted.

Visszatérve kedves Édesanyádra, vagy ne légy lusta Te menjél vásárolni, vagy mond meg neki (ha már ez a rögeszméd, hogy "a kispesti piac sokkal olcsóbb"), drága Édesanyám, ne menjen mindíg két távoli helyre, menjen igyenöst a távolabbi piacra, oszt annyi. Ne cigülje kétszer keresztül a városon 71 évesen a nehéz szatyrokat.

kétfülű 2008.04.06. 09:05:54

Te anyada!

Kérdezd meg nekem lécci Édesanyádtól a technikát erről az árösszevető akcióról. Mert valamit nagyon nem értek, elmagyarázom:
Kimegy a lőrinci piacra mondjuk répáért a levesbe. Az ára a parasztnál 100Ft/db vagy /kg..., megveszi. Akkor már minek megy Kispestre? Vagy nem veszi meg, és kispesten 101Ft (a példa kedvéért), de picit sárgább. Akkor megint visszamegy Lőrincre? Vagy eleve Kispesten kezd, megveszi a répát mondjuk akármennyiért, akkor minek megy be visszafelé a lőrinci piacra? Megnyugtatni magát, hogy megérte Kispestre menni, mert mondjuk ott 1Ft-al (vagy legyen 10 mindegy) olcsóbb volt a répa?
No ezt kérdezd meg lécci!

kétfülű 2008.04.06. 09:22:49

anyada!


Megtaláltam a lehetséges megoldást a piaci árversenyre! Amíg Édesanyád a lőrinci piac árait nézi (különös tekintettel a csarnokban elhelyezkedő üzletek bérleti díjára), addig te a kispestit fürkészed. Mobiltelefonon egyfolytában tartjátok a kapcsolatot, és elég annyit mondani,
"...itt a répa száz, ott mennyi?"
"...mi mennyi?"
"...a répa"
"...azt nem tudom, most a babnál vagyok, az 113!"
"..kispesten a zöldhüvelyű vérecetes 110"
"...már eljöttem a babostó, itt csak mézecetes volt, de hámozva 114Ft-ért"

Ismerőse 2008.04.06. 09:57:33

Kétfülű!
Te Londonból milyen alapon pofázol bele otthoni dolgokba?
Tudom kissé közlekedésmániás vagy, de a te mániád ne legyen már fontosabb, mint az ott élők véleménye.

kétfülű 2008.04.06. 10:04:46

(valakinek) Ismerőse

Miért pont Londonból "pofázok"? Moszkva vagy Ravalpindi már szóba sem jöhet? Nem beszélve az általad méltatlanul mellőzött kuala Lumpur-ról.

Ismerőse 2008.04.06. 10:14:50

Miért? Letagadod?
Visszakérdezel, de tagadni nem mered.

Veled ellentétben a többség nem ügyeskedik/lódít. Londont írtam. PONT. Tudom, hogy Londonban vagy.

kétfülű (a londoni fajta!) 2008.04.06. 10:22:30

Azt könnyű kitalálni, hogy Londonban vagyok, de melyik utcában?

:)))

kétfülű (a londoni fajta!) 2008.04.06. 10:26:35

Na jó, annyit segítek, hogy most a Piccadilli Circus közepén ülök, ölemben egy bazikicsi netebook és délnyugatészak felé nyíló utcában már közel vagyok a lakhelyemhez.

Na melyik utca az, és szomszédom e a Henry néni?

anyada 2008.04.06. 11:47:29

Neve is van ennek a kétfülűnek? Had' tudjuk már meg! Ki vele, Ismerőse :-)

kétfülű (most az igazi) 2008.04.06. 11:50:52

Az Én nevem, az Én nevem, Kukorica, Kukorica Jááááános!

norma 2008.04.07. 16:22:00

Itt nem csak az erdőről van szó, az itt élők nyugalmáról, életéről. Most vettem itt családi házat pontosan azért, hogy ilyen környezetben élhessek és itt nevelhessem fel a gyermekeimet. Itt több ezer ember életéről van szó. Ilyen a világon nincs, hogy a kertváros közepén húznak fel egy ilyen utat. Ez felháborító.

norma 2008.04.07. 16:25:45

Egyébként nem kell foglalkozni ezzel a kétfülűvel, minden fórumon vannak ilyenek. Tudjuk jól miért van itt. Csak egy kicsit gondolkozzatok!!

kétfülű 2008.04.07. 17:39:45

"...nem kell foglalkozni ezzel a kétfülűvel, minden fórumon vannak ilyenek."

Milyenek, Kedves Norma? Olyanok akiknek ellenvéleménye van a demagóg frázisokkal szemben? Aki tovább lát egy szűk egyéni érdekcsoport gátlástalán ellenpropagandáján?

"Tudjuk jól miért van itt"

Akkor mond ki, miért vagyok itt. Mond ki, hogy csak a ti véleményetek számít, aki más véleményen van, az szíveskedjék megdögleni, de minimum fogja be a pofáját, ahogy azt a lakóssági fórumon üvöltöttétek artikulálatlanul, mikor valaki az út megépítése mellett állt ki.

Jól mondod, nem árt ha kicsit gondolkoztok.

norma 2008.04.08. 13:59:23

Kedves Kétfülű!

Sajnos nekünk itt a fórumon és írhatom többesszámban nem az a véleményünk, mint neked, de ezért természetesen elnézést kérünk tőled, pláne azért, mert a saját érdekeinket nézzük. Tényleg: elnézést! Elnézést, hogy nem fogjuk engedni, hogy az ablakaink alatt dübörögjenek a kamionok, hogy szennyezzék a környezetünket, elvegyék a zöld területeinket.

Nem kell befogni a pofádat, a te szavaiddal élve, de én úgy látom, hogy itt senkit sem fogsz meggyőzni a kis igazadról.

Azért majd elgondolkozunk...

Gordon 2008.04.08. 15:59:09

Üdv!
Kedves Kétfülű, nem csak buta vagy, hanem gonosz is. Igeni küzdeni fogok azért, hogy az "én tehenem" ne dögöljön meg, bármennyire is kívánod a halálát!
Amúgy pedig csak hogy elkerülhesd a politikai felhangokat, mert látom, többször is pártoskodással vagdalkozol: én nem vagyok jobboldali szavazó, sőt, szimpatizáns sem. Baloldali szavazó vagyok, és a legmesszebbmenőkig ellenzem a baloldali önkormányzat ezirányú terveit. Sőt, elítélem őket a hazudozásaikért. Mert hazugok, és mert összeugrasztanak bennünket. Pártszínüktől függetlenül aljasok. Te meg benyalsz mindent, mint egy kiskutya, pedig a te életed nem lesz jobb attól, hogy az enyémet tönkreteszed a KKK-val. A forgalom attól nálad csökkenni nem fog. Csak legyilkolod a tehenem, mert neked az már önmagában jó, igaz?
A stílusod ismerős, láttam már ilyet más néven.. Igaz, akkor magázódtál.. :)

kétfülű 2008.04.08. 17:01:01

Te úgy vagy baloldali, ahogy én hottentotta, de ez nem érdekel.
A tehénpásztori ténykedésed nem tudom hogyan kapcsolódik a témához, de üde szinfoltként fogom fel az amúgy csak permanens szitkozódást tartalmazó szösszenetben.

Gordon 2008.04.08. 21:58:02

Kedves hottentotta kétfülű!

Persze, hogy nem érted, mert buta vagy... Nem vennéd magadra a szitkozódást, ha nem lennél érintett, igaz? Szólíthatlak alpolgármester úrnak? :)

kétfülű 2008.04.09. 07:51:43

Gordon

Felőlem szólíthatsz akár Kegyelmes Asszonynak, vagy elmebetegnek (úgy látom Te nagyon okos vagy, nem oly buta mint Én), sőt akár al vagy főpolgármesternek is. Egyre megy.

Amúgy tényleg érintett vagyok sok tízezer kerületi lakossal együtt, akik elszenvedik az egyre elviselhetetlenebb átmenő forgalmat az arra alkalmatlan szűk de sűrűn lakott útvonalon, és a környező mellékutcákban. A fejlődést mindíg is akadályozták önös érdekek, érdekcsoportok, de 30-40 embber egyéni ellenérdekeltsége nem írhatja át a kerület túlnyomó többségének jogos érdekét.
Az új piac ellen is csak a régi piac árusai tiltakoztak (az Ő szempontjukból érthető, vélt félelem okán), a lakosság viszont örömmel vette birtokba a tágas, szép rendezett, hatalmas parkolóval ellátott új piacot.

A kutya ugat, a karaván halad.

QSZ 2008.04.09. 10:11:48

Na, itt is, remek..
"30-40 embber egyéni ellenérdekeltsége..." Nos, ez már több mint 4500 ember - a meglevő aláírások szerint -, és a szám egyre csak nő. Egyébiránt te miért gondolod, hogy csökkenni fog a forgalom a lakókörnyezetedben? Mert én még - bár kértem - nem láttam forgalomszámlálási adatokat. Te igen? Vagy kinézel az ablakon, és tudod, hogy melyik autó hova megy?

Tami 2008.04.09. 10:19:29

Londonban van az ablaka! Ha onnan látja...

Én úgy tudom a 4500 aláírást úgy gyűjtötték össze, hogy nincs elég kapacitás aláírást gyűjteni. Ennél alig több emberhez jutottak el eddig.
Az aláírások számát szinte csak az korlátozza hány emberhez jut el az aláírás gyűjtő lap.
Mt fog mondani ez a kétfülű, ha sokszorosa lesz az aláírások száma.

kétfülű 2008.04.09. 20:41:21

4500 kontra 100 000, a teljes lakosság 4,5%-a írta alá (állitólag) a propaganda ívet. Úgy is mondhatnám, hogy önkielégítés ez az aláírás gyüjtögetés.
A népszavazás elöl meg megfutamodtatok, pedig az lett volna a hiteles, nem ez a célirányos, "csak azt számolom aki aláírta" című gyerekjáték.

Többször javasoltam már (mindhiába), hogy gyüjtsetek aláírást a népszavazás megtartására a KKK ügyében. Azt Én is aláírom, ezt megigérhetem.
Persze az igazi megmérettetéstől féltek, nem véletlenül.

Szabó Veronika 2008.04.10. 04:25:05

Én véleményem szerint egyetlen esélyünk van az pedig a Greenpeace. Ők talán meg tudják támadni ezt az egészet. Nem helyeslem, hogy a politikusok főleg Ez Mester Laci azt csinál az emberekkel amit akar. Miért nem lehet nekünk is véleményünk? Tudnék mit kérdezni ettől az embertől:)
De egyébként az sem érdekell ha egyedül kell elmennem a Greenpeace-hez akkor is végigcsinálom.

kétfülű 2008.04.10. 07:56:58

Kedves Veronika

Az írásod alapján úgy vélem még általános iskolába jársz.
Azt kérded, neked miért nem lehet véleményed? Lehet véleményed neked is, a szüleiden keresztül. Kérd meg őket, hogy kezdeményezzenek népszavazást a KKK megépítése kapcsán.
Szüleid elmondhatták (akár Te is elmondhattad volna) véleményüket a lakossági fórumokon (volt vagy 10). Remélem nem ők voltak az a kb 10 útellenes, akik artikulátlanul üvöltöztek, ha nekik nem tetsző vélemeény hangzott el.

Azt is írod a polgármesterről (aki szerinted egy emberevő), "Tudnék mit kérdezni ettől az embertől".

Kérdezz! Semmi akadálya Kedves Veronika, menj be az Önkormányzatba -Üllői út 400-, és kérj beszélgetést a Polgármestertől. Fogadni fog, és felteheted a kérdésedet. Korhatár nélkül fogad mindenkit.

Végezetül Veronika,a greenpeace mellett szóljál minden felnőttnek, hogy kezdeményezzen népszavazást a KK-körút megépítése témában.

kétfülű 2008.04.10. 08:52:41

Érdekes, hogy nem jeleniik meg az írásom, oldalt az utolsó hozzászólásokban.

QSZ 2008.04.10. 10:44:43

Veronika! Én megkerestem őket, nem vállalják az ügyet..

Kétfülű!
1. Én támogatom a népszavazást, ha az eldöntendő kérdés az, hogy megépüljön-e az út, avagy sem.
2. A kerületben sosem élt 100.000 ember, valami félreértésben lehetsz, megközelítőleg 75-76 ezer fő él a 18. kerületben.
3. Nos, ennek a fele sem menne el a népszavazásra, mert tökre nem érdekli őket a téma, bármennyit is mocskolódik Mester úr a sárga plakátokon.. De hangsúlyozom, én támogatom a népszavazás megtartását, de ahhoz korrekt, pontos, szakszerű, és egyértelműen megválaszolható kérdést kell feltenni.
4. Ha népszavazást szeretnél, magad is kezdeményezheted, vajon mi tart vissza téged ettől?
5. Magam csak három fórumon voltam, de nem hallottam üvöltözést egyiken sem. Te vajon milyen témájú fórumon voltál? Az is igaz, hogy 2-3 embernél több egyiken sem volt, aki támogatta volna az utat, vagyis jól láthatóan nincs az elképzelésnek támogatottsága.

QSZ 2008.04.10. 10:48:42

És mégvalami: gyűlölöm ezt a primitív stílust, úgyhogy innentől a magam részéről lezártam ezt a vitának távolról sem nevezhető eszmecserét. Ha népszavazni akarsz, az én támogatásom megkapod, kezdeményezd bátran!

norma 2008.04.10. 11:44:16

Szerintem ne vitatkozzunk tovább kétfülű barátunkkal. Semmire sem szolgál, csak a vérnyomás emelésére.
Beszélgessünk egymással!
Email-ben tudok aláírás gyüjtő ívet küldeni.

kétfülű 2008.04.10. 11:53:43

QSZ

Nem ártana ha legalább alapvető kérdésekben tájékozott lennél, ha már másban nem is.

"Budapest XVIII. kerülete 1950. január 1-jén alakult két fő részből, Pestszentlőrincből és Pestszentimréből. A kerület állandó lakosainak száma 95 257 fő (2001), népsűrűsége 2467,2 fő/km² . "
Írja a Wikipédia, a 2001-es adatokból. Ma valamivel több kb 98.000 az állandó lakók száma.

A mocskolódással kapcsolatban. Nos azt éppen az útellenzők vándorcsoportja produkálta minősíthetetlen hangnemben és üvöltözéssel a lakossági fórumokon, függetlenül attól, hogy Te azt (ki tudja miért?) tagadod.

Én miért kezdeményeznék népszavazást, amikor a dolgok jelen állása szerint -mivel megfúrtátok a már kiírt népszavazást- semmi akadálya az út megépítésének.

Melyik fórumon voltam, kérdezed. Nos például a Brassó utcai iskolában, ahol minősíthetetlenül szégyenteljesen viselkedtek az útellenzők. Emberi mivoltukból kikelve üvöltöztek közbe, amikor bárki más húrokat pengetett mint ami az ő fülüknek kedves. Nos ez az üvöltőkórus járta végig az összes fórumot.

A mocskolódásból persze kijut ezen a blogon is. Hiszen én is ugyanazt kapom itt tőletek. Egy két idézet " hülye, elmebeteg...stb" vagy legutóbb tőled "primitív".

A népszavazásra feltett kérdés egyértelmű és korrekt volt még egy óvodásnak is, nyílván annak nem aki rettegett a népszavazás eredményétől.

süti beállítások módosítása